FEJÉR VÁRMEGYE

A VIDÉK ZSIDÓ EMLÉKEZETE

Székesfehérvár

A szabad királyi városban a zsidók tartósan 1837-ben telepedhettek meg. Az első 19 kereskedő és kézműiparos zsidó család a Dunántúlról jött, a közelből pedig a már korábban Lovasberényben, Cecén és Kajászószentpéteren élő zsidók közül érkeztek. Ezzel a város a Fejér megyei zsidók központja is lett. A hitközség 1842-ben, a Chevra Kadisa 1854-ben alakult. A hívők eleinte bérelt házban imádkoztak.

Az 1848–1849. évi szabadságharc idején a városban zsidóellenes megmozdulások voltak. A zsidók többsége mégis tevékenyen Kossuth Lajost támogatta. 1862-ben a történelmi belváros szívében zsinagógát építettek. Az impozáns tornyokkal emelt épület később a neológ irányzatot követő vallásközösség temploma lett. Tervezője Cometter Bernardin volt. Az ortodoxia követői 1870-ben építették fel zsinagógájukat. A torony nélküli épületet második világháborús sérülései miatt lebontották.

A közösségnek volt népiskolája, leányegylete, kulturális egylete, több segélyező egyesülete, árvaháza és szeretetotthona is. A zsidó iskolát 1895-ben 190, 1937-ben 80 tanuló látogatta. A vallási tárgyak oktatása igen magas színvonalon folyt. A városban zsidó óvoda is működött. 1939-től a hitközség élén Szegő Miklós (18841945) állt, a XI. községkerület vallási vezetője pedig Hirschler Pál főrabbi (1907–1944) volt. Az utóbbi mellett Boros István anyakönyvvezető rabbi (1908–1944) és Mermelstein Mór (1876– 1944) hitoktató, talmud-tudós dolgozott. A neológ hitközség főkántora 1930-tól Klein Miklós volt. A hitközségi jótékonyságot gyakorolta a Magyar Izraeliták Országos Irodájának (MIPI) 1939-ben alakult székesfehérvári szervezete is.

Az 1938-as első zsidótörvény által elindított kikeresztelkedési hullámot a második zsidótörvény fokozta. A törvény alapján az iparengedélyeket is felülvizsgálták. Székesfehérváron az összes engedély 21,7 százaléka volt zsidók birtokában. A választójogosultságot is felül kellett vizsgálni, ami 1400 embert érintett. A harmadik zsidótörvény következményeként a helyi politikai közéletből az összes zsidót kizárták. A zsidóság helyzetét súlyosbította, hogy a fiatal férfiakat, számos családapát honvédségi kisegítő munkaszolgálatra kötelezték. A keleti frontra kiszállítottak többsége elesett, megfagyott, vagy eltűnt.

Székesfehérvár 47 968 lakosa közül 1941-ben 2075 deklarálta magát izraelitának, ami 4,3 százalékos részarányt jelentett. A zsidók számaránya a törvényhatósági magyar városokhoz viszonyítva – az átlag 12,3 százalékos értéket mutatott – alacsony volt, Székesfehérvár tehát a zsidóság szempontjából nem számított kiemelkedő helynek.

Az ortodox hitközség 1861-ben vált ki az anyahitközségből, 1870-ben – kántorlakással és rituális fürdővel – külön templomot épített. Megállapíthatatlan, hogy az 1941. évi népszámláláskor a 2075 zsidónak minősített személyből hányan voltak ortodoxok.

Az 1944. évi deportálás előtt főrabbiként Heinrich Ármin, főkántorként Godlberger Ignác működött. Az ortodox hitközségnek 230 tagja volt, közülük 86-an fizettek adót. 1929-től a deportálásig a hitközségi elnök Kálmán Sándor, a hitközségi titkár Reich Dezső volt. Fő-rabbiként Heinrich Ármin, főkántorként Goldberger Ignác működött. 1944-ben az anyakönyvvezető rabbi feladatait Citron Zoltán látta el.

Az ortodox hitközség szentegyletének utolsó ülését 1944. március 7-én tartották. A Talmudtóra Egylet 1925-től létezett, de 1944-ben már nem működött. A neológ hitközség intézményeihez tartozott (az 1942-ben centenáriumot ünnepelt) Goldziher Ignác zsidó elemi iskola, a Rosenzweig László óvoda, a szeretetház és a népkonyha.

A székesfehérvári hitközségi intézmények között az egyletek is szorgos munkát végeztek. Köztük az 1862-ben alapított Chevra Kadisa szentegylet, a Talmudtóra Egylet, az 1852-ben létrejött nőegylet, az 1871-ben alapított izraelita krajcáregylet, a leányegylet, a népkonyha, a betegsegélyző egylet. A szabad királyi városban zsidó önképzőkör és a Székesfehérvári Hagyományi Kör is működött. Az 1930-as évek végén a zsidó alapítványok száma 20 volt.

Az 1944. március 19-i német megszállás után a Sicherheitsdienst (Biztonsági Szolgálat) székesfehérvári szolgálati helyét Sprinz SS-tiszt kiterjedt területi hatáskörrel irányította. A német parancsra létrejött zsidó tanács a helyi zsidóságról betűrendes névsort állított össze. A hitközség vezetőit a németek őrizetbe vették.

Székesfehérvár polgármestere, Kerekes Lajos május 4-én 2064 zsidónak minősülő személyről adott jelentést, de fennmaradt 2079, illetve 1979 személyről szóló adat is. A „Fejér és Veszprém vármegyék zsidó vezetője” titulust és a vele járó felelősséget Szegő Miklós kapta.

A május 11-én beiktatott új főispán, Toldi Árpád szolgálaton kívüli csendőr alezredes „a zsidókérdés végső megoldása” hangos hirdetőjének, elkötelezett végrehajtójának bizonyult. Szálasi Ferenc és nyilaskeresztesei október 16-án kezdődött rémuralmának idején a magyar zsidó vagyon Nyugatra szállításának nagyhatalmú intézője és prédálója volt.

A gettósítást elrendelő 1610/1944. M. E. számú rendelet végrehajtásakor Kerekes polgármester – a keresztény lakosság nagyobb arányú költöztetésének elkerülésére – több épületet Dávidcsillaggal jelöltetett meg. A beköltözés ezekbe május 23-tól 31-ig tartott, ám az intézkedés így is több keresztény család kiköltözésével járt. Dávidcsillagos gettóházakat az Ősz utcá-ban, a Horthy Miklós téren, a Távírda utcában, a Ferenc József téren, a Sütő, a Palotai, az Ybl Miklós utcákban, a Kígyó köz északi oldalán, a Jókai, a Kígyó, a Basa, a Lövölde, a Simor utcákban létesítettek. A költözésre kényszerült keresztény polgárok kiadásait a város megtérítette. A hatóságok a csillagos házakba 2148 zsidót telepítettek.

A gettósítási rendelet a Székesfehérvári járásban a következő településeket érintette még (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás szerint):

  • *Aba (44; 4199),
  • Csór (12; 1468),
  • Csősz (3; 1237),
  • Füle (3; 1307),
  • *Gárdony (25; 2829),
  • Jenő (6; 1216),
  • *Kápolnásnyék (95; 2632),
  • Kisláng (9; 3239),
  • *Lovasberény (32; 3249),
  • Nádasladány (3; 1679),
  • Pátka (8; 2486),
  • *Polgárdi (38; 4654),
  • Sárkeresztes (1; 1070),
  • Sárszentmihály (9; 1609),
  • *Seregélyes (82; 4753),
  • Soponya (24; 2320),
  • Szabadbattyán (3; 1543),
  • Tác (14; 1829),
  • Velence (6; 3016) és
  • Zámoly (34; 2501).

A III. deportálási zónában összegyűjtött zsidók kiszállításáért a június 3-i értekezlet után elkezdődött a közvetlen feladatok végrehajtása. A csendőrség és a rendőrség részére előleget utaltak ki, s még segédrendőrök beállításáról is intézkedtek. A csillagos épületek közvetlen kiürítése előtt a polgármester hirdetményben figyelmeztette a város lakosságát a zsidóktól származó ingóságok, értékek azonnali beszolgáltatására. A házakból kiemelt zsidókat csendőrkísérettel vitték „kikérdezésre”, köztük minden felnőtt korosztályból voltak férfiak és nők. A veréseket június első öt napjában a csendőrök – gyakran a parancsnok, Hanthy Károly csendőr alezredes jelenlétében – gumibottal végezték. Az embertelenségről többen tudomást szereztek, közülük voltak, akik Schvoy Lajos megyés püspököt írásban értesítették. Schvoy Endre László belügyi államtitkárnál és Toldi főispánnál is interveniált, de eredményt nem ért el. Fél évvel később a katolikus főpásztort – aki 1927 júniusa óta állt a székesfehérvári egyházmegye élén – a nyilaskeresztes hatalom Sopronba internálta.

Június 6-án hajnali öt órakor a zsidók őrizetét a II. csendőrkerület egész területén a csendőrség – 300 főnyi csendőrrel – vette át. A kiűzetésre és halálra ítélteket a „gettógyűjtőházakba” – Fenyvestelep (Ybl Miklós utca), Otthon garázs (Ősz u. 9–13.), Horthy Miklós tér 9., Távírda u. 21., Jókai u. 10., Lövölde u. 18., József tér 10. – csoportosították. Újabb kutatás, motozás, ruházat és csomagvizsgálat következett, a nők bábák általi altesti vizsgálatával egybekötve.

Az ún. gettóházakból a székesfehérvári és a Fejér vármegyei zsidóságot a város peremére, a vasút melletti Szabó-téglagyárba hurcolták. A mozgásképtelen betegeket hordágyon vitették. Így a téglagyárba érkezett Aba, Bicske, Ercsi, Érd, Dunapentele, Kápolnásnyék, Mór és Seregélyes zsidósága. A vidékről ide szállítottakat ismét megmotozták. A téglagyárban június 10-e és 13-a között élelmezés nem volt. Néhányan öngyilkosságot követtek el.

A 2743 zsidó végső elszállítására június 14-én került sor. Az útra fejenként 2 kg kenyeret és 0,25 kg margarint osztottak. A hitközségi feljegyzések 2866 személy kiszállítását rögzítették. Közülük 1850 (Ferenczy László csendőr alezredes előzetesen 1950 fővel számolt) székesfehérvári lakos volt. A pusztaszabolcsi vonal után a deportálási útvonalon Gödöllő, Hatvan, Miskolc, majd Hidasnémeti és Kassa következett.

Huszonhat személlyel kivételt tettek. Őket a cionista Komoly Ottó és Kasztner Rezső vezette Budapesti Zsidó Segély és Mentőbizottság az SS-sel folytatott tárgyalások következményeként kiemeltette a deportálandó tömegből, és a „zsidó kivándorlók” fővárosi, Columbus utcai táborába szállíttatta.

Június 23-án a vegyes házasokat és gyermekeiket (számuk ismeretlen) a székesfehérvári méntelepre gyűjtötték egybe. Csoportjukat – amely főleg kikeresztelkedett nőkből és leánygyermekekből állt – Kecskemétre szállították. További útjuk a halálgyárba vezetett, ahogyan a mentesített zsidóké is. A Fejér vármegyei deportáltakat Auschwitz-Birkenauba szállító tehervonat a Kassán áthaladt szerelvényekről készített, ún. Gaskó-jegyzéken ismeretlen okból nem szerepel.

A székesfehérvári polgármester hamarosan, már július közepén le kívánta zárni a zsidókkal való együttélés helyi történetét. A belügyminisztertől mindkét zsinagóga teljes elbontásának engedélyezését kérte. Bár a téglákból csendőrtiszti és altiszti lakásokat kívánt építtetni, a soron kívüli hozzájárulást ismeretlen okból kifolyólag nem kapta meg.

Szálasi Ferenc nyilasvezér perében felmerült, hogy a szovjet csapatok egyik székesfehérvári bevonulása után a nyilaskeresztes tábori biztonsági szolgálat „a hadijog alapján” tizenegy viszszatért (?) zsidót kivégzett. Más forrás szerint tizennégy munkaszolgálatos lemészárlása történt, s a zsidók haláláért a főispán volt felelős.

A harci események során az ortodox imaház bombatalálattól leégett, a csodálatos neológ templom szintén bombatalálatot kapott. Belső berendezése, kegytárgyai és tóratekercsei a tűzben semmisültek meg. Romjait 1949 tavaszán lebontották. Részben köveiből épült a mai mártíremlékcsarnok és a ravatalozó.

Az 1941-ben 2075 tagú székesfehérvári hitközségből az 1946. évi összeírás szerint mind-össze 289-en maradtak. Az üldöztetések következtében a zsidó túlélők száma a város lakosságának töredékét, mindössze 0,6 százalékát tette ki: 131-en vergődtek vissza a koncentrációs táborokból, 119-en pedig a munkaszolgálatból. A többiek bujkáltak.

Auschwitz-Birkenauban megölték a XI. községkerület 1931 óta Székesfehérváron szolgált főrabbiját, Hirschler Pált. A községkerület rabbijai közül egyedül Fisch Henrik tért vissza.

1949-ben a holokauszt áldozatainak tiszteletére emlékcsarnokot emeltek. A rájuk való emlékezés napját június 17-ben határozták meg.

Székesfehérvár szülötte Almásy Tibor ny. dandártábornok, aki 1945. március végén Sopronban közel négyszáz zsidó munkaszolgálatos életét mentette meg. Az SS a kiürítéskor Sopron környékén mindenütt gyilkolt, s több felszámolásra került zsidó munkatábor betegeit mészárolta le. Almásy légvédelmi tüzérfőhadnagy parancsnoksága alatt a laktanyába leadott „muszosok” menedéket kaptak, a halálos veszélyt valamennyien túlélték. A jeruzsálemi Jad Vasém Intézet Almásy Tibort 1987-ben a Világ Népeinek Igaza címmel tüntette ki, majd számos magyar elismerést kapott. 1998 óta Székesfehérvár díszpolgára, szülőházát emléktáblával jelölték meg.

In. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 438-455, Szita Szabolcs

Bejelentkező űrlap

>> Címlap Elveszett Közösségek Székesfehérvári járás SZÉKESFEHÉRVÁR